Vettel attól tart, tovább nő a Mercedes előnye

A címvédő Malajziában harmadikként ért célba a két Mercedes mögött.

A címvédő Malajziában harmadikként ért célba a két Mercedes mögött.
© Red Bull Racing

()A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel attól tart, a hétvégi Bahreini Nagydíjnak otthont adó szahíri pálya még inkább a Mercedes autóinak kedvezhet majd.

A négyszeres világbajnok a két Mercedes mögött másodikként ért célba a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon, a német istálló előnye azonban továbbra is jelentősnek mondható a mezőny többi tagjával szemben.

A Red Bull a téli tesztidőszak óta rendkívüli fejlődésen ment keresztül, Vettel azonban attól tart, a bahreini versenypályán a Mercedes előnye még nagyobb lehet.

„Sok egyenes van ezen a pályán. Úgy gondolom, sokat kell majd spórolnunk az üzemanyaggal, többet, mint Malajziában – egyszerűen ilyen a pálya természete” – mondta a német.

„Már a teszteken, illetve az első két futamon, Ausztráliában és Malajziában is láthattuk, hogy a Mercedes a favorit. Nekik van a legerősebb csomagjuk, sokkal gyorsabbak nálunk az egyenesekben.”

„Nehéz dolgunk lesz tehát, de az első két futam mindenképp pozitív volt számunkra. Hiszen láthattuk, hogy az autó gyors, és megvan benne a potenciál. Rajtunk múlik, hogy a legtöbbet hozzuk-e ki magunkból.”

Vettel kifejtette, a Red Bull motorpartnere, a Renault is mindent megtesz a mihamarabbi fejlődésért.

„Teljesen világos, hogy lassúak vagyunk a végsebesség tekintetében. Túl sok időt veszítünk az egyenesekben.”