Újra megműtik de Villotát

A spanyol pilótanő négy hónapja szenvedett súlyos balesetet.

A spanyol pilótanő négy hónapja szenvedett súlyos balesetet.
© Marussia F1

()Legalább két további operáció vár Maria de Villotára, a Marussia Forma-1-es csapatának korábbi teszt –és tartalékversenyzőjére.

A 32 esztendős pilótanő még július elején szenvedett súlyos balesetet csapata duxfordi aerodinamikai tesztjén, amikor egy teherautó rámpájának hajtott.

A baleset következtében de Villota elveszítette jobb szeme világát, valamint súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Azóta szerencsére már jobban van, ám élete drasztikus fordulatot vett.

De Villota elárulta, még legalább kétszer kés alá kell feküdne: a Marca című spanyol lapnak nyilatkozva elárulta, „öt fémlemezt ültettek a koponyájába, melyek még nincsenek teljesen a helyükön” – ezért van szükség az egyik operációra.

A második műtétet azért hajtják végre az orvosok, mert izomsorvadás következtében száját nem tudja megfelelően mozgatni. A versenyzőnő elmondta, a sebészek szeretnék egy-vagy két műtéttel megoldani a problémákat.

A hölgy kitartása és ereje mindazonáltal csodálatraméltó: „Soha nem veszítem el jókedvem, mivel úgy hiszem, hogy minden jobb lesz.”