Távozik a Mercedestől Norbert Haug

Haug 22 éven át vezette a Mercedes motorsport-részlegét.

Haug 22 éven át vezette a Mercedes motorsport-részlegét.
© Daimler

()A Mercedes csütörtökön hivatalos közleményben jelentette be, hogy az idei év végén távozik a német gyártótól Norbert Haug.

A szakember több mint 22 esztendeje vezette a német vállalat motorsport-programját, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a Mercedes 2010-ben gyári csapatként visszatért a Forma-1-be.

 

Haug az év végén távozik pozíciójából – a kiadott sajtóközlemény szerint közös megegyezéssel.

„Norbert Haug több mint 20 éven át volt a Mercedes motorsport-programjának arca, letette a névjegyét ebben az érában, és ő felelt azért is, hogy az Ezüstnyilak sikeresen visszatérjenek a Forma-1-be” – mondta Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója.

Haug elmondta, bár az elmúlt három év nem a várakozásoknak megfelelően alakult a Forma-1-ben, biztos abban, hogy a csapat sikeresen fog majd teljesíteni a jövőben.

„Szeretnénk köszönetet mondani a világ legjobb autógyártójának ezért a több mint 22 évért” – mondta.

„1991 óta hatalmas eredményeket értünk el, melyekért hálával tartozom munkatársaimnak. Sajnos csak egy győzelmet arattunk a csapat 2010-es alapítása óta, mely nem felelt meg az elvárásoknak, de megtettük a megfelelő lépéseket egy szebb jövő biztosítása érdekében.”

„Csapatunk, valamint a versenyzők mindent megtesznek majd azért, hogy elérjék a kitűzött célokat.”

Haug 1990. október 1. óta vezeti a Mercedes motorsport-osztályát, a német gyártó azóta hat világbajnoki címet szerzett partnercsapatai révén, és 87 futamgyőzelmet aratott.