Schumacher: Haug nagy űrt hagy maga után

A hétszeres világbajnok remek kapcsolatot ápol a neves szakemberrel.

A hétszeres világbajnok remek kapcsolatot ápol a neves szakemberrel.
© Daimler

()Rettentően sajnálja Norbert Haug Mercedestől való távozását Michael Schumacher – a német versenyző saját weboldalán fogalmazott úgy, a német szakember nagy űrt hagy maga után a brackley-i gárdánál.

Haug 1991 óta tevékenykedett a Mercedes motorsport-igazgatójaként, a német vállalat azonban tegnap bejelentette, együttműködésük hamarosan véget ér.

 

Schumacher – aki már F1-es bemutatkozása előtt is dolgozott együtt a szakemberrel – elmondta, Haug hatalmas űrt fog maga után hagyni.

„Amióta én csatlakoztam a profi autóversenyzéshez, azóta a Mercedes és Norbert Haug együtt dolgozott. A távozása tehát óriási történt jelent” – mondta a Forma-1 legsikeresebb versenyzője.

„Sok évet töltöttünk együtt, ellenfélként, majd szövetségesként is. Norbert mindig lelkesen, szívből végezte munkáját. Együtt élt a motorsporttal, távozásával pedig nagy űr keletkezik csapatunknál, valamint a sportban is.”