Mercedes: Inkább rivális, mint partner a McLaren

Idén használja utoljára a Mercedes motorjait a McLaren.

Idén használja utoljára a Mercedes motorjait a McLaren.
© McLaren Mercedes

()Ellenfélként, nem pedig partnerként kezeli a McLaren Forma-1-es csapatát 2014-ben a Mercedes – jelentette ki Toto Wolff, a németek motorsport-főnöke.

A wokingi gárda 2015-ben már a Honda motorjaival száll harcba a száguldó cirkuszban, ezért az idei szezon végén befejeződik partnersége a Mercedesszel.

Bár a németek továbbra is minden támogatást megadnak a McLarennek a motorok tekintetében, a Mercedesnél bizony az egyik legkeményebb ellenfélként kezelik majd a patinás angol istállót.

„Az, hogy legfőbb riválisaink közé tartoznak, nyilván nem egy ideális helyzet” – mondta Toto Wolff az AUTOSPORT-nak.

„De az év ezen korai szakaszában a rövid távú céljaink közösek: megbízhatóvá és erőssé kell tennünk ezt a motort. Örömteli, hogy osztozunk ezekben a rövid távú célokban, mert nagyon fontos, hogy sokáig bírják ezek a motorok, és gyorsak is legyenek.”

„De aztán a partnerség mindennapi irányítását tekintve a szezon előrehaladtával nyilván megváltozhat majd a helyzet.”

A Mercedes már korábban is extra intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a Honda ne kerüljön titkos információk birtokába – éppen ezért például a McLaren mérnökeit megpróbálják minél távolabb tartani a motoroktól, így nem osztanak meg velük olyan tudást, amelyre egyébként nem volna szükségük.

Wolff mindazonáltal kifejtette, nem gondolja úgy, hogy emiatt problémáik lesznek majd.

„Elvégre riválisok vagyok a versenypályán” – magyarázta.

„Még így is rengeteg tudást meg tudunk osztani egymással a motor fejlesztését illetően, de persze nagyon sok olyan információ is van, melyet egyébként nem szeretnénk velük megosztani, hiszen jövőre Hondára váltanak.”

„De arra számítunk, hogy nagyon erősek lesznek idén.”