Hülkenberg elismerte, tárgyalt a Ferrarival

A német tehetség jövőre a Saubernél folytatja.

A német tehetség jövőre a Saubernél folytatja.
© Force India

()A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg elárulta, mielőtt megállapodott volna a Sauberrel, tárgyalásokat folytatott a Ferrari csapatával is, az olasz istállónak azonban semmi köze új szerződéséhez.

A Sauber tegnap jelentette be, hogy leszerződtette a német tehetséget a következő évadra, aki a McLarenhez távozó Sergio Perez helyét veszi majd át.

Hülkenberg elmondta, nehéz döntést kellett meghoznia, ám reméli, eredményesek lesznek majd 2013-ban.

„Nem volt könnyű” – mondta a korábbi GP2-es bajnok.

„Úgy vélem, a Sauber sokat fejlődött az elmúlt években, és főleg idén. Nagyon erősek, többször álltak már dobogóra, és volt, hogy egy hajszállal maradtak le a győzelemről. Ezért döntöttem így. Ha nem hinném, hogy helyesen cselekszem, nem döntöttem volna így.”

„A Sauber idén nagyon erős autóval rendelkezik, és remélem, hogy jövőre is ez lesz a helyzet. Viszont továbbra is elkötelezett vagyok a Force India iránt, még három verseny hátravan. Nagyon motivált vagyok, mindent beleadok majd.”

Hülkenberg bevallotta, tárgyalt a Ferrarival egy esetleges szerződésről, ám cáfolta, hogy az olaszoknak bármi közük is lenne sauberes szerződéséhez, miután a svájci gárda Maranellóból kapja motorjait.

„Igen, tárgyaltunk, kapcsolatban álltunk velük” – mondta szűkszavúan a német.