Hamilton szívesen visszatérne a McLarenhez

A brit hat év után búcsúzik a wokingi gárdától.

A brit hat év után búcsúzik a wokingi gárdától.
© Vodafone McLaren Mercedes

()Lewis Hamilton nem zárja ki, hogy egy napon visszatér majd a McLaren Forma-1-es csapatához – a brit mindazonáltal kijelentette, nem bánja, hogy hat év után búcsút int a wokingi gárdának.

A 2008-as év világbajnoka 2013-ban már a Mercedes színeiben áll fel a rajtrácsra, miután úgy döntött, új kihívásokat keres.

 

Hamiltont szoros kapcsolat fűzi a McLarenhez, a brit istálló ugyanis már 10 éves kora óta támogatta, 2007-ben pedig a patinás alakulat színeiben be is mutatkozhatott a Forma-1-ben, egy évvel később pedig világbajnok lett.

„Soha ne mondd, hogy soha, nagyszerű időket töltöttem el itt!” – nyilatkozta a brit pilóta.

„Úgy hiszem, a McLaren mindig az otthonom lesz, mindig úgy tekintek erre a csapatra, mint arra a helyre, ahonnan indultam. Jó volna majd visszatérni egy szép napon. Most viszont menni akarok, meg akarok tapasztalni új dolgokat. Olyan, mintha elhagynám az otthonom, és elutaznék egy időre.”

Noha a Mercedes nem szerepelt jól a 2012-es szezon második felében, Hamilton elárulta, egy cseppet sem bánja, hogy a brackley-i gárdához szerződött.

„Nem, nagyon meg vagyok elégedve. Nem élheted az életed úgy, hogy bánsz dolgokat. Meg kell hozni egy döntést, amivel aztán együtt kell élni. Akár jó, akár nem, a maximumot kell kihozni belőle.”