Hamilton: Nem bántam meg semmit!

Hamilton boldogan szerződik a Mercedeshez.

Hamilton boldogan szerződik a Mercedeshez.
© Vodafone McLaren

()A McLaren világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton kijelentette, egyáltalán nem bánta meg, hogy három évre szóló megállapodást kötött a Mercedes csapatával, és bevallotta, meglepték csapatfőnökének szavai.

Hamilton a Szingapúri Nagydíjat követően jelentette be, hogy jövőre Michael Schumacher helyét veszi át a Mercedes csapatánál: az angol döntése előtt sokan értetlenül állnak, hiszen a brackley-i gárda nem tudott kimagasló eredményeket felmutatni az elmúlt három esztendőben.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a Formula1.com-nak adott exkluzív interjújában nemrégiben úgy nyilatkozott, biztos benne, Hamiltonnak vannak pillanatai, amikor bánja döntését.

„Nagyon remélem, hogy Lewis most azt gondolja, hatalmas hibát követett el, és bízom benne, hogy jövőre is így fogja gondolni” – mondta a szakember

„Meghozta ezt a döntést, amivel most együtt kell élnie. Nem fogja azt mondani, hogy ’hé, ők több pénzt kínáltak nekem’, sőt, azt sem, hogy hatalmas hibát követett el.”

„Őszintén szólva nem tudom, miért döntött így. Azt hiszem, vannak tényezők, és az elsődleges talán az, hogy úgy érezte, ideje elhagyni a fészket. Olyan sokáig volt velünk, hogy egyszerűen nem értem a döntést.”

Hamilton az Amerikai Nagydíj helyszínén, Austinban elárulta, egyáltalán nem igaz, hogy bánja döntését.

„Egy kicsit meglepő volt ezt hallani, mivel határozottan nem ez a helyzet” – mondta a 27 esztendős versenyző.

„Nagyszerű csapatnál versenyzem, és hosszú ideje vagyok már velük. Biztos vagyok abban, hogy mindenkiben dúlnak az érzelmek a csapaton belül, de a hátralévő két versenyen még azért leszek itt, hogy 100 százalékot nyújtsak.”

„Természetesen számomra is érzelemdús időszak ez, de nagyon-nagyon meg vagyok elégedve a döntésemmel.”

Hamiltonnak már nincs esélye arra, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért az idei évben, ám mindent megtesz azért, hogy Amerikában és Brazíliában nyerjen a McLarennel.

„Ez a helyzet. Egyszerűen örülök, hogy itt lehetek, és a hátralévő két versenyen a csapatomért harcolhatok. Egyszerűen csak szeretném a lehető legjobb munkát végezni. Függetlenül attól, hogy a bajnoki címért már nem harcolhatunk, megküzdhetünk riválisainkkal.”