Hamilton: Egy álom volt vezetni az autót, amíg…

Hamilton a huszadik körben adta fel a versenyt.

Hamilton a huszadik körben adta fel a versenyt.
© Yas Marina Circuit

()Műszaki hiba miatt az Abu Dhabi Nagydíjon ismét az élről esett ki a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton.

A brit pilóta remek teljesítményt nyújtott ezen a hétvégén, hiszen a pole pozíció megszerzése után magabiztosan vezetett a futamon.

Végül egy technikai probléma miatt a huszadik körben kiállni kényszerült.

„Nem voltam hibátlan a mai versenyen, mivel a futam elején egyszer szélesen vettem egy kanyart, de utána minden jól ment, az autót pedig egy álom volt vezetni” – mondta Hamilton.

„Szárnyaltam, és folyamatosan léptem el, szóval nagyon nagy kár, hogy a motor kilehelte a lelkét. Valamiféle üzemanyag-probléma lehet, de hihetetlen verseny volt, jó volt nézni.”

Hamilton abban bízik, a szezon utolsó két versenyén jó eredményeket érhet el csapatával. A brit reméli, szépen vehet búcsút a McLarentől – jövőre ugyanis már a Mercedesnél folytatja F1-es pályafutását.

„Nem volt olyan sok fejlesztésünk erre a versenyre, de remélhetőleg a következőn már lesz néhány. Bízom benne, hogy az autóm elég jól teljesít majd ahhoz a következő két futamon, hogy az élen fejezzem be mclarenes pályafutásomat.”

„Elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, nem tudtam volna ennél többet nyújtani.”