Ferrari: Nem támaszkodhatunk Vettel problémáira

Alonso 10 pontra csökkentette hátrányát Abu Dhabiban.

Alonso 10 pontra csökkentette hátrányát Abu Dhabiban.
© Korean GP

()Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke kijelentette, nem reménykedhetnek abban, hogy legfőbb riválisuk, Sebastian Vettel ismét problémákkal találja szemben magát, ha meg akarják nyerni a bajnoki címet.

A gárda spanyolja, Fernando Alonso 10 pontra csökkentette lemaradását a ponttáblázaton, miután legfőbb ellenfelét, Sebastian Vettel eredményét törölték az időmérő után.

Domenicali azonban kijelentette, csapatának mindent meg kell tennie azért, hogy javítson a teljesítményén, miután fejlesztéseik nem a várakozásoknak megfelelően működtek Abu Dhabiban.

„Ez egy fontos hét lesz, ki kell elemeznünk mindazt, amit csináltunk” – mondta Domenicali.

„Viszont nem támaszkodhatunk arra, hogy valami majd történni fog Vettellel. Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, amit a McLaren művelt ezen a hétvégén. Az utolsó két versenyen sehol nem voltak, majd itt fantasztikus teljesítményt nyújtottak úgy, hogy nem is voltak fejlesztéseik.”

„Szóval célunk az kell, hogy legyen, hogy javítsunk az autón, erre kell törekedniük mérnökeinknek az utolsó pillanatig. Figyelembe kell vennünk a körülményeket, tökéletességre van szükségünk. Ha ez sem elég, akkor majd meglátjuk. De így kell hozzáállnunk a dolgokhoz.”

A szakember hozzátette, a Ferrarinál mindenkinek pozitívan kell gondolkodnia a bajnoki esélyekről.

„Mindig pozitívan kell hozzáállnunk a dolgokhoz. Ha a negatív hozzáállás segítene, egész nap siránkoznék, de mivel nem segít, soha nem teszek így. Megpróbálom ösztönözni az embereket és a csapatot a megfelelő módon, mert ez olyasvalami, amit meg kell tennünk. Megpróbáljuk a maximumot nyújtani, aztán majd a végén számolgatunk.”

„Teljesen normális, hogy hinnünk kell, mert ha valaki nem hisz, akkor jobb, ha másik csapathoz megy. Nem ilyen hozzáállást szeretnék látni csapaton belül.”