DRS-rendszerén javítana sürgősen a Ferrari

Túl nagy az olaszok lemaradása az időmérőn.

Túl nagy az olaszok lemaradása az időmérőn.
© Ferrari S.p.A.

()DRS-rendszerének hatékonyságát növelné a 2012-es bajnokság hátralévő versenyein a Ferrari csapata.

versenytempó tekintetében nincsenek nagy lemaradásban a Red Bull-lal szemben, egy körön azonban az RB8-as versenygép gyorsabb az F2012-esnél – ennek pedig legfőbb oka a hátsó szárny.

A német lap úgy tudja, a Ferrarinál éjt-nappallá téve dolgoznak azon, hogy javítsanak a DRS-rendszer hatékonyságán az időmérőkön.

„Ha mindig a harmadik vagy negyedik sorból rajtolunk, nehéz dolgunk van, majdhogynem lehetetlen” – mondta Luca di Montezemolo elnök a La Stampa című olasz lapnak.

Az Auto Motor und Sport szerint a maranellói gárda már kifutott az időből, így nincs már lehetősége arra, hogy egy olyan hatékony DRS-rendszerrel rukkoljon elő, mint a Red Bull.

„Őrült módon dolgozunk azon, hogy újításokat vigyünk pályára Abu Dhabiban, majd egészen Brazíliáig” – mondta Pat Fry, a csapat technikai igazgatója.

„Ha jobb helyekről rajtolhatnánk, nyomást gyakorolhatnánk a Red Bullokra. Sebastian eddig túl könnyen lógott meg.”