Bianchi úgy érzi, megérdemel egy ülést az F1-ben

Az ifjú versenyző jövőre bemutatkozna a Forma-1-ben.

Az ifjú versenyző jövőre bemutatkozna a Forma-1-ben.
© Korean GP

()A hétvégén, Austinban ismét vezetheti a Force India Forma-1-es versenyautóját a gárda tartalékversenyzője, Jules Bianchi. A francia tehetség elárulta, egy napon szeretne a Ferrari versenyzője lenni, ám jövőre még beérné az indiai kiscsapattal is.

A Force India csak az idei szezont követően dönt majd arról, milyen versenyzőpárossal vág neki a 2013-as esztendőnek, miután jelenlegi versenyzője, Nico Hülkenberg a Saubernél folytatja pályafutását.

A hírek szerint sokan – köztük Adrian Sutil, Jaime Alguersuari, valamint Bianchi is – esélyesek a megüresedő pozícióra.

Bianchi elmondta, úgy érzi, bizonyított, így megérdemel egy helyet a Forma-1-ben.

„A tesz –és tartalékversenyzői munkakörnek hála sokat tanultam, nem is beszélve a pénteki edzéslehetőségekről” – mondta a francia.

„Nem ugyanaz autóba ülni egy teszten és egy versenyhétvégén, hiszen utóbbin sokkal nagyobb nyomás nehezedik rád. Azt gondolom, sokat fejlődtem, és készen állok arra, hogy F1-es pilóta legyek. Bízom abban, hogy sikerül helyet találnom a következő szezonra.”

„Úgy érzem, jó szezont zártam a WSR-ben, és jó munkát végeztem a Force Indiánál is, tehát készen állok, és megérdemlek egy ülést a Forma-1-ben.”

Bianchi a Ferrari tehetségkutató programjának felfedezettje, ennek eredményeként pedig már több ízben volt lehetősége tesztelni az F2012-es versenygépet. A Marca című spanyol sportlap szerint múlt héten is pályára gurult az olaszok autójával egy egyenes vonalú aerodinamikai teszten.

„Maranellóban mindenki keményen dolgozik az autó fejlesztésén, és azt hiszem, az F2012-es nagyon versenyképes lehet Amerikában” – mondta a francia, majd hozzátette: „Álmom, hogy egy napon a Ferrari versenyzője legyek!”