A HRT nem szerződtette le Ma Qing Huát

Nem igazak a kínai sajtóban elterjedt pletykák.

Nem igazak a kínai sajtóban elterjedt pletykák.
© HRT F1 Team

()A HRT Forma-1-es alakulata cáfolja azokat a nemrégiben felröppent pletykákat, melyek szerint a 2013-as évadra leszerződtette a kínai Ma Qing Huát.

A hír a kínai sajtóban terjedt el nemrégiben, a spanyol kiscsapat azonban ragaszkodik ahhoz, egyelőre csak és kizárólag Pedro de la Rosa helye biztosított a csapatnál a következő évadra.

„Jelen pillanatban az egyetlen szerződtetett versenyzőnk 2013-ra Pedro” – mondta a HRT sajtószóvivője az Autosportnak.

A 24 éves kínai pilóta Olaszországban, Szingapúrban és Abu Dhabiban is vezethette a HRT autóját egy-egy szabadedzésen, a júliusi, fiatalok tesztjén pedig ugyancsak autóba ülhetett Silverstone-ban.