Vettel: Ha tehetnénk, mindent a nulláról kezdenénk

A német versenyző egyelőre nem gondol az ötödik világbajnoki címre.

A német versenyző egyelőre nem gondol az ötödik világbajnoki címre.
© Red Bull Racing

()Egyelőre nem túl derűlátó a Red Bull Racing helyzetével kapcsolatban a gárda világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel.

Az osztrák istálló rengeteg problémával találta szemben magát az előszezoni teszteken, Vettel pedig szombaton mindössze 1 kört tudott megtenni az RB10-es versenygéppel, az ugyanis kétszer is lerobbant alatta.

A 26 esztendős versenyző ma ismét autóba ült, eddig 64 körnél jár Bahreinben, a történethez azonban hozzátartozik, vasárnap újra elő kellett venni miatta a piros zászlókat, miután megpördült a pályán – a hírek szerint az egyik féktárcsa hibája miatt.

Vettel a tegnapi, katasztrofális napot követően úgy nyilatkozott, komoly gondban van a Red Bull, a megbízhatóság ugyanis elfogadhatatlan.

„Sajnos nem lehet visszafordítani az időt. Ha tehetnénk, mindent elölről kezdenénk” – mondta a címvédő az Auto Motor und Sport című német szaklapnak adott exkluzív interjújában.

„Rengeteg dolgot tanultunk. És persze nem könnyű azonnal reagálni. Egy éjszaka alatt sajnos nem tudunk mindent megoldani. Ráadásul Bahreinben vagyunk, nem Angliában, ahol ugyan hűvös lenne, de könnyebben tudnánk reagálni.”

„Ez persze nem kifogás. Úgy gondolom, abszolút helyes döntés volt ide jönni. Rajtunk múlt, hogy nem dolgoztunk elég jól.”

Vettel alatt tegnap kétszer is megállt az autó

Amikor az Auto Motor und Sport munkatársa arra kérte Vettelt, egytől tízig terjedő skálán értékelje a Red Bull jelenlegi teljesítményét, így felelt: „Ez nem fair! Elég csak belegondolni abba, hogy minden egyes órában próbálunk megoldani valamit, és mindig csak átmeneti megoldásaink vannak. Csak amikor megérkezünk Ausztráliába, és új alkatrészeink lesznek, akkor tanulhatunk valami újat. Lehet, hogy akkor már teljesen máshogy fest a helyzet. Jelenleg nehéz megmondani, mi a helyzet. Próbáljuk összerakni a dolgokat, tudván, hogy ez egyáltalán nem optimális. Valójában csak tologatjuk a problémákat ahelyett, hogy megoldanánk őket, ez a helyzet.”

„Nem mondanám, hogy az évadnyitó is afféle teszt lesz számunkra. Úgy tekintünk majd a melbourne-i versenyre, mint egy szokványos futamra. A megbízhatóságot tekintve nem úgy állunk, ahogy szeretnénk. Túl sok minden megy tönkre, nem körözünk eleget. De két hét múlva Melbourne, szóval nagyon várjuk már, mint ahogy azt is, hogy többet körözzünk ott az új elemekkel. De momentán lehetetlen jósolgatni.”

A McLaren versenyzője, Jenson Button nemrég úgy nyilatkozott, bár ez egyáltalán nem tűnik nyilvánvalónak, véleménye szerint a Red Bull új autója pokolian gyors a tempós kanyarokban, sőt, a Mercedesnél is azt mondják, a GPS-adatok alapján az RB10-es versenygép valóságos „bomba” a gyors fordulókban.

„Az autó jónak tűnik, nagyon elégedett voltam vele. Nyilván visszalépés a tavalyihoz képest a leszorítóerőt tekintve, de nem volt olyan rossz”
– mondta Vettel.

„Viszont tisztában vagyunk azzal, hogy sok problémánk van, még nem találtuk meg a ritmust. De bizakodó vagyok, sok időnk lesz arra, hogy elkapjuk a fonalat, és felvegyük a tempót.”

„Momentán nehéz várakozásokkal előállni. Természetesen egyelőre nem jó a megbízhatóságunk, máskülönben sokkal több kilométert megtettem volna. De a sebességet is lehetetlen megítélni. Abban a pár körben, amit megtettem, rendben volt, de várnunk kell az első versenyig, hogy lássuk, mit mutat a stopper.”

Vettel szerint lépésről-lépésre kell haladniuk

A német versenyző kifejtette, egyelőre nem gondol a bajnoki címre, jelenleg arra összpontosítanak, hogy eljussanak a kockás zászlóig az Ausztrál Nagydíjon.

„A cél ugyanaz, mint az elmúlt néhány évben. Kezdetben persze nincsenek nagy elvárások, hiszen nem tudjuk, mennyire vagyunk versenyképesek. És amint realizáljuk, hogy versenyképesek vagyunk, nyerni akarunk. Idén is ez a célunk.”

„Azonban lépésről-lépésre kell haladnunk. Semmi értelme azt mondani, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Mindenekelőtt meg akarunk bizonyosodni arról, hogy a tőlünk telhető legjobb munkát végezzük, megpróbáljuk befejezni az első versenyt, és aztán arra építkezni.”

Bár a téli teszteken a legtöbb probléma a Renault motorjával volt, a Red Bullnak bizony az autó tervezésével is voltak gondjai, emiatt az RB10-es jelentősen túlmelegszik.

„Úgy gondolom, nem fair, ha különválasztjuk a dolgokat. A Renault-val dolgozik, a Renault pedig velünk. Nyilván történnek dolgok a Renault oldalán is, mint ahogy a miénken is, és csapatként próbáljuk megoldani ezeket. Komoly sikereket értünk el együtt, most pedig közösen élünk át nehéz időket.”

„Ezek az új autók elég összetettek – időbe telik változtatásokat eszközölni rajtuk. Szerintem ez a legfőbb oka annak, hogy ennyi pályaidőt veszítettünk. Kimentünk a pályára, valami elromlott, és aztán sokáig tartott, amíg megoldottuk.”