Vettel: A problémáknak is köze van a kasztnicseréhez

Vettelnek bőven voltak problémái az első versenyeken.

Vettelnek bőven voltak problémái az első versenyeken.
© Red Bull Racing

()A Red Bull Racing négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel Barcelonában úgy nyilatkozott, azért kap új karosszériát a hétvégi Spanyol Nagydíjra, hogy elejét vegyék azoknak a problémáknak, melyek az elmúlt versenyeken hátráltatták őt.

Habár a német versenyző harmadikként ért célba Malajziában, Bahreinben csak hatodik, Kínában pedig ötödik lett, és mindkét alkalommal félre kellett állnia csapattársa, Daniel Ricciardo útjából.

Amikor a Red Bull a minap megerősítette, Vettel új kasztnit kap hétvégére, a csapat ragaszkodott ahhoz, a váltást már a szezon elején tervezték, és nem az első versenyeken látott gyenge formára reagálnak így, a címvédő azonban a minap elárulta, a változtatásnak bizony köze van a kiábrándító szerepléshez.

„Azt hiszem, Kína után döntöttünk az új kasztniról, mivel eléggé le voltunk ott maradva” – nyilatkozva a négyszeres világbajnok.

„Nem egy új kasztniról beszélünk, hanem egy olyanról, amit már a téli teszteken használtunk, szóval van némi tapasztalatunk vele kapcsolatban. Egyszerűen csak megpróbálunk mindent, amit lehet.”

„Amúgy sem szokatlan a kasztnicsere. Úgy döntöttünk, visszatérünk egy régebbi változathoz, csak azért, hogy megbizonyosodjunk arról, nincs semmi gond. Nem gondoljuk úgy, hogy bármi gond volt az eddig használt vázzal, de azért a változtatás mellett döntöttünk. Ezen a hétvégén választ kaphatunk.”

Vettel kifejtette, az autó hátuljának instabilitása nagyban hozzájárul idei küszködéséhez, arra azonban nincs egyszerű válasz, miért nem volt elég jó a tempója az eddigi versenyeken.

„Alapvetően mindannyiunknak megvan a saját vezetési stílusunk, illetve mindenki másképp állítja be az autót. Igazából nem bánom, ha csúszkál a hátulja, de ha túl sok, és elkezd zavarni, akkor sokat kell korrigálni, ez pedig lelassítja az embert.”

„Ez is része az eddigi problémáknak. Jó lenne, ha egyetlen gondunk lenne, amit aztán orvosolni tudnánk, de idén ez jóval összetettebb.”