Ricciardo: Nagyon akartam azt a dobogót

Az ausztrál tehetség ismét jobbnak bizonyult világbajnok csapattársánál.

Az ausztrál tehetség ismét jobbnak bizonyult világbajnok csapattársánál.
© Red Bull Racing

()Noha sajnálja, hogy nem tudott dobogóra állni Kínában, Daniel Ricciardo úgy véli, összességében elégedett lehet mai teljesítményével.

Az ausztrál tehetség Fernando Alonso mögött negyedikként ért célba Sanghajban, és ismét felülkerekedett csapattársán, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelen.

Ricciardo elmondta, nem indult jól a versenye, de aztán sikerült remek tempót diktálnia.

„A pálya piszkosabb oldaláról rajtoltam, és elég rosszul indultam el – túlságosan kipörögtek a kerekeim, és veszítettem két helyet” – mondta az ausztrál.

„Innentől kezdve viszont úgy gondoltam, remek verseny futok! Versenyeztünk Sebastiannal, és az ember mindig szeretné megtartani a pozícióját, de a csapat rádión szólt neki, és végül elengedett engem.”

„A bokszkiállások után minden tőlem telhetőt megtettem, és sikerült javítanunk az autón. A futam végén mindent beleadtam, hogy befogjam Alonsót, és azt hiszem, pár másodperc volt köztünk a különbség a leintéskor.”

„Minden jól alakul a csapattal, remekül érzem itt magam, ma pedig tényleg mindent beleadtam. Nagyon akartam azt a dobogót, és elég közel is kerültünk hozzá.”