Räikkönen: A beállításokkal van a legtöbb gond

Räikkönen reméli, mihamarabb sikerül megoldani a problémákat.

Räikkönen reméli, mihamarabb sikerül megoldani a problémákat.
© Scuderia Ferrari

()Nem a fékek, hanem alapvető beállítási problémák nehezítik a Forma-1 2007-es világbajnokának dolgát a Ferrarinál – ezt maga a finn versenyző árulta el csütörtökön, Sepangban.

Räikkönen számára nehezen alakult az Ausztrál Nagydíj hétvégéje, az F14 T kódjelű versenygép elülső tapadásával ugyanis sokat küszködött. Bár a csapat elmondása szerint a legfőbb gondot az ún. brake-by-wire rendszer okozta, a Ferrari versenyzője Malajziában elárulta, a probléma ennél azért mélyebb.

„Nem tudom, pontosan miből ered, de nem ez a probléma” – mondta a „Jégember”, amikor a fékekről kérdezték.

„A rendszerrel nincs semmi gond. Valaki azt válaszolta a verseny után, hogy ezzel volt a gond, de ez nem igaz. Főképp a beállításokkal van a gond – azzal, hogy úgy állítsuk be az autót, ahogy én szeretném.”

„Biztos vagyok abban, hogy amint lesz megoldásunk erre, sokkal könnyebb lesz a helyzet, és egy kicsit jobban ráérzek majd az autó elejére.”

A Ferrarinál pontosan tudják, jelentősen javítaniuk kell teljesítményükön, ha harcba akarnak szállni a Mercedesszel, Räikkönennek azonban kétsége sincs afelől, hogy ez sikerülni fog.

„Nyilvánvalóan nem túl ideálisan alakult az idénykezdet a csapat számára, hiszen nem ilyen eredményeket akarunk elérni. De legalább kihoztunk valamit a melbourne-i hétvégéből a sok nehézség után. Most pedig építhetünk erre. Rengeteg jó szakember dolgozik éjt nappallá téve. Meggyőződésem, hogy tovább javulhatunk.”