Newey elismerte, a Red Bull is hibázott a tervezéssel

A címvédő gárdánál bíznak abban, Bahreinben már nem lesznek hasonló gondjaik.

A címvédő gárdánál bíznak abban, Bahreinben már nem lesznek hasonló gondjaik.
© Red Bull Racing

()A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey elárulta, az RB10-es versenygép hibás tervezése is hozzájárult ahhoz, hogy a Milton Keynes-i alakulat olyan sokat szenvedett az első előszezoni teszten.

Az osztrák istálló mindössze 21 kört tudott megtenni új autójával Jerezben, mivel nemcsak a Renault-motorral, hanem magával a kasztnielrendezéssel is problémái voltak.

Adrian Newey elárulta, a legnagyobb gondot az okozta, hogy a kipufogóból kiáramló hő túlhevítette a karosszéria egyes elemeit.

„Ami gátolt minket a munkában Jerezben – a Renault oldalán felmerült problémák mellett –, hogy a kipufogóhoz közel lángra kapott a kasztni” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„Ez egy olyan probléma, amit remélhetőleg meg tudunk oldani Bahreinre. A problémát igazából az időhiány okozta. Olyasvalami ez, ami kiderülhetett volna a próbapadon, ha sikerült volna mindennel elkészülnünk időben.”

„A Renault már a próbapadon küszködött, mi pedig azért, mert nem gyártottuk le időben az alkatrészeket. Ha lett volna még pár hetünk, mindent megoldottunk volna a gyáron belül a próbapadon. De sajnos a nyilvánosság előtt kellett.”

Az első előszezoni teszt óta a Renault-nál is éjt nappallá téve dolgoznak azért, hogy mihamarabb megoldást találjanak a problémákra.

Newey elárulta, vállalják a felelősséget a kasztnival kapcsolatos gondokért, ám rámutatott arra, a Renault V6-os turbómotorjának különösen nagy a hűtési igénye.

„Ami minket illet, vállaljuk a felelősséget, ez a Red Bull problémája volt” – mondta.

„Az agresszív csomagolás folyománya volt mindez, de úgy éreztük, kell némi kockázatot vállalnunk hogy jó csomaggal állhassunk elő, mely minimalizálja a rendkívüli hűtési igényből következő aerodinamikai károkat.”

„Úgy tűnik, a Renault motorjainak kifejezetten nagy a hűtési igényük.”

„A három motorgyártó más-más célokat tűzött ki maga elé arra vonatkozóan, hogy miképp is vezeti vissza a töltőlevegőt a légkamrába, és a Renault bizony elég nagy kihívások elé állított minket. Ha sikerül megoldanunk, vannak előnyei, de nem könnyű feladat.”

„Kétségkívül nagy kihívás összerakni a teljes csomagot. Hűtenünk kell a töltőlevegőt, és rengeteg extra hűtésre van szükség az elektronikai dolgok, az akkumulátorok, a generátor és a vezérlőegység miatt. Ez azt jelenti, hogy a légbeömlő terület nagyjából kétszer akkora, mint tavaly, a V8-asok esetében.”

„Szóval elég nagy kihívás úgy megoldani mindezt, hogy aerodinamikailag ne veszítsünk annyit a hatékonyságból.”