Mercedes: Az FIA-nak oda kellene csapnia

Nem szabadna engedni a nagyobb csapatok nyomásánakvélik a Mercedesnél.

Nem szabadna engedni a nagyobb csapatok nyomásánakvélik a Mercedesnél.
© Daimler AG

()A Mercedes ügyvezetője, Paddy Lowe szerint a Forma-1 elöljáróinak keményebben kellene bánniuk a királykategória csapataival az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó szabályokat illetően ahelyett, hogy megpróbál segíteni a küszködő istállóknak.

A Bahreini Nagydíj hétvégéjén Bernie Ecclestone, Jean Todt, valamint a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo folytatott egyeztetéseket a sportág jövőjével kapcsolatban. Szóba került a jelenlegi szabályok megváltoztatása is, például az, hogy lecsökkentsék a versenytávot, vagy megnöveljék a fogyasztásra vonatkozó határértéket.

Habár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kijelentette, amíg egyhangú megállapodás nem születik, nem változtat a regulákon, 2015-re jó eséllyel felülvizsgálják majd a szabályokat, ha azok ellen többen fellázadnak.

Paddy Lowe, a Mercedes ügyvezetője mindazonáltal úgy véli, hiba volna engedni a csapatok nyomásának.

„Nem hiszem, hogy értelme lenne ennek” – mondta a szakember, amikor arról kérdezték, miképp vélekedne arról, ha 2015-ben újra több üzemanyagot lehetne használni.

„A Forma-1 az új technológiákról szól, a határozott célok kitűzéséről. Én azt gondolom, a versenyenkénti 100 kg-nyi fogyasztás, és az óránkénti 100 kg-nyi üzemanyag-átfolyás tökéletes. Ha ugyanis az a csapat, mely nyer, ezen határok között versenyez, és nem kell különösebben spórolnia az üzemanyaggal, akkor az tökéletes megoldás.”

„Ha más csapatoknak ez problémát okoz, akkor ezen nekik kell változtatniuk. A Forma-1 az új technológiákról, a határok feszegetéséről szól. És most pontosan így is van. Teljesen abszurd lenne visszakozni jövőre. Sőt, annak lenne értelme, ha jövőre tovább szigorítanánk, mondjuk 95 kg-ra. Ez volt az eredeti koncepció.”

Lowe emellett kifejtette, egyáltalán nem reálisak azok az elképzelések, melyekről az elmúlt napokban visszhangzott a nemzetközi sajtó.

„Olyan dolgokról beszéltek az elmúlt napokban, melyek egyáltalán nem reálisak, nem is értem. Az első javaslat az volt, hogy 110 kg üzemanyagra lenne szükségünk. De az senkinek nem tűnt fel, hogy ezekbe az autókba nem tudunk ennyit tölteni? Aztán azt mondták, legyenek rövidebbek a versenyek. El tudják képzelni, ahogy ezt beadják a közvéleménynek? Olyan lenne, mintha eldöntenénk, hogy az atléták manapság nem elég fittek, szóval a maratoni táv nem 42, hanem csak 40 km-es lesz.”