Megállapodott Grosjeannal a Lotus

Grosjeannak sorozatban három dobogó is összejött az elmúlt időszakban.

Grosjeannak sorozatban három dobogó is összejött az elmúlt időszakban.
©

()Mindenben megegyezett Romain Grosjeannal a Lotus Forma-1-es csapata, így a francia versenyző 2014-ben is az enstone-i gárda színeiben folytathatja pályafutását.

Eric Boullier, a gárda csapatfőnöke elárulta, már csupán a tulajdonosoknak kell rábólintaniuk az üzletre.

Grosjean kiváló formában versenyez a bajnokság második felében, sorozatban háromszor is dobogóra állhatott az elmúlt időszakban.

„Mindent kipipáltunk, zöld az út mindenhez, aláírtunk vele a jövő évre” – mondta Boullier az AUTOSPORT-nak.

„Már csak a Genii Capital jóváhagyására van szükségünk minél hamarabb.”

Grosjean korábban úgy nyilatkozott, pontosan tisztában van azzal, hogy jövője nagyban függ attól, a Lotus meg tud-e állapodni új befektetőjével, a Quantum Motorsports nevű vállalattal.

„Minden nyitott a jövőt illetően, még ha jól is érzem itt magam” – mondta Indiában.

„A csapat megpróbálja megoldani az anyagi gondokat. Én viszont boldog vagyok itt, de persze nyitottan gondolkodom, hiszen soha nem tudhatjuk, mit hoz a jövő.”

Grosjeannak tavaly decemberig kellett várnia, hogy eldőljön sorsa, idén viszont szeretné, ha hamarabb megszületne a döntés. Nos, Boullier szavaiból ítélve szinte biztosra vehető, hogy a francia tehetség harmadik szezonját is megkezdheti majd a Lotusszal 2014-ben.