Magnussen nem száll el a teszteredményektől

A dán tehetség az első helyen zárta a csütörtöki tesztnapot Bahreinben.

A dán tehetség az első helyen zárta a csütörtöki tesztnapot Bahreinben.
© Pirelli

()A nap legjobb idejével az első helyen zárta a bahreini teszt második napját a McLaren Mercedes újonc versenyzője, Kevin Magnussen.

A dán tehetség másfél másodperccel bizonyult gyorsabbnak csütörtökön, mint a második helyen végző Nico Hülkenberg, ezzel együtt azonban pontosan tudja, a köridők momentán nem túl mérvadóak.

„Egyáltalán nem szállok el ezektől az eredményektől” – mondta visszafogottan a dán tehetség.

„Nem igazán voltak elvárásaim a köridőket tekintve. Imádnám, ha tudnánk, hogy is állunk, tényleg nagyon szeretném! De nagyon nehéz megmondani. Nem tudom, és kétlem, hogy bárki is tudja. Majd kiderül, ha Ausztráliában leszünk.”

„Addig remélhetőleg sikerül javítanunk az autón, de szerintem jó pozícióban vagyunk.”

Magnussen elárulta, bár a szimulátor kétségkívül nagyon sokat segített neki a téli felkészülés során, a pályatesztek pótolhatatlanok, így fontos, hogy a legtöbbet hozzák ki belőlük.

„Nagyon jól érzem magam a csapatnál, illetve az autóban, persze az ember mindig azt szeretné, ha minél több időt tölthetne körözéssel. A szimulátor remek eszköz, főleg az olyan fiatal versenyzőknek, mint én, hiszen megtanulhatjuk a pályákat, a kormány vezérlését, és a többit.”

„De még meg kell tanulnom például azt is, hogyan kezeljem a gumikat a versenyeken, ami egy nagyon fontos terület.”

„A tesztek arról szólnak, hogy egy elég komoly programot teljesítsünk, csütörtökön pedig volt egy kis probléma a telemetriával, mielőtt meg tudtunk tenni tisztességes mennyiségű kört délután.”