Hamilton a melbourne-i motorral kezd hétvégén

A brit reméli, esélye lesz a győzelemre Malajziában.

A brit reméli, esélye lesz a győzelemre Malajziában.
© Daimler AG

()Lewis Hamilton ugyanazzal a motorral kezdi meg a Maláj Nagydíj hétvégéjét, mely miatt az évadnyitón, Melbourne-ben kiállni kényszerült.

A 2008-as év legjobbja már két kör után feladta a szezon elsőd futamát, autójában V6-os aggregátjában ugyanis tönkrement az egyik henger.

A Mercedesnél mindazonáltal megpróbálták megjavítani az egységet, így Hamilton ezzel a motorral gurul majd pályára az első sepangi edzésen.

A szabályok szerint minden egyes versenyző öt erőforrást használhat el egy idény során, ha tehát a brit pilóta esetleg versenyezni is tudna a szóban forgó motorral, jelentősen csökkenteni tudná egy későbbi rajbüntetés esélyét.

„Azt mondták, azzal a motorral fogunk kezdeni hétvégén, mellyel az előző futamon rajthoz álltam. De hogy ezzel fogom-e teljesíteni a teljes hétvégét, vagy sem, azt nem tudom” – nyilatkozta Hamilton.

A Mercedes versenyzője elárulta, a maláj hétvége komoly erőpróba lesz majd csapata számára, a nagy hőség ugyanis jelentősen megterheli majd a motorokat. Hamilton ráadásul tudja, a riválisok is mindent megtesznek azért, hogy felzárkózzanak.

„Megbízhatóság szempontjából mindenki számára igazi erőpróba lesz ez a hétvége” – fogalmazott.

„Mivel nagy lesz a forróság, a motorok abszolút a határon lesznek. Nem tudom, mekkora előnyünk lesz majd, de biztos vagyok abban, hogy a többiek is javulni fognak hétvégén, szóval talán szorosabb lesz.”

„Azt olvastam, a McLaren fél másodpercet akar gyorsulni, szóval mindenki keményen nyomja. De magabiztos vagyok az elmúlt két hétben elvégzett munka, illetve az első futamon tanultak alapján.”

Hamiltonnak egyébként még nem sikerült nyernie Malajziában, így reméli, ezúttal esélye lesz a dobogó legfelső fokára.

„Volt már néhány jó eredményem itt, de nyerni még nem tudtam. Mindig győzni jövök ide, de idén van talán a legjobb lehetőségem erre az autó miatt, szóval remélem, ki tudjuk használni ezt.”