Force India: Pérez sokat fejlődött a McLarennél

Az ifjú versenyző idén már a Force Indiánál bizonyíthat.

Az ifjú versenyző idén már a Force Indiánál bizonyíthat.
© Sahara Force India

()Jobb, komplexebb versenyzőként vághat neki a Forma-1 2014-es évadának a Force India újonnan szerződtetett versenyzője, Sergio Pérez, köszönhetően a McLarennél eltöltött tavalyi szezonjának – nyilatkozta az indiai alakulat csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley.

A mexikói tehetség Lewis Hamiltont váltotta az elmúlt évben a McLarennél, miután korábban három dobogós eredményt ért el a Sauber csapatánál.

A wokingi gárda azonban a 2013-as idény követően úgy döntött, nem hosszabbítja meg szerződését, helyét így az idei évben Kevin Magnussen vette át.

Pérez így kénytelen volt új csapat után nézni, 2014-ben pedig már a Force India versenyzőjeként folytatja.

„Az, hogy Checo egy évet eltöltött a McLarennél, óriási előnyökkel jár számunkra, hiszen tudja, hogyan kell dolgozni egy élcsapatnál” – mondta Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese.

„Úgy gondoltam, hogy a McLarennél eltöltött utolsó hat hónapban rendkívül érett lett. Még mindig agresszív volt, de ez benne van. Amit a rajongók izgalmasnak találnak, egy csapat viszont aggasztónak, ha a versenyző megpróbál beférni egy olyan résbe Monacóban, ami ott sincs.”

„A csapatnál eltöltött második félévben átértékelte a dolgokat, és nagyon sikeres volt vezetés szempontjából. Úgy hiszem, hogy profitáltunk a McLarennél eltöltött fejlődéséből.”

Fernley szerint a mexikói tehetség tündökölhet 2014-ben

Bár a McLarennél sokan úgy gondolták, Pérez túlságosan arrogáns, Fernley szerint attitűdjei hozzásegíthetik majd ahhoz, hogy tündököljön a Force Indiánál, és harcba szálljon új csapattársával, Nico Hülkenberggel.

„Egy versenyzőnek szüksége van némi arroganciára, máskülönben nem hinne magában. Azt kell hinniük, hogy ők a legjobbak a pályán. Megingathatatlannak kell lennie, mert ha kétségek gyötrik, akkor elkezd küszködni.”

„Checóval könnyű együtt dolgozni, és maga köré építi majd a csapatot, ahogy Nico is. Kaphatna jobb csapattársat Nicónál? Nekünk nem kell tennünk semmit, hiszen egy rendkívül nagyra értékelt versenyző, egy potenciális világbajnok mellett fog üldögélni, aki minden egyes alkalommal keményen fog küzdeni ellene.”