Feloszlatta magát a FOTA

A csapatok érdekeit védő szervezet még 2008-ban alakult meg.

A csapatok érdekeit védő szervezet még 2008-ban alakult meg.
© Buddh International Circuit

()Hatévnyi működés után pénteken bejelentette feloszlását a Forma-1-es csapatok érdekvédelmi szervezete (FOTA).

Már hónapok óta pletykáltak arról, a szervezet még a 2014-es idény kezdete előtt befejezi munkáját, mindez azonban csupán ma vált hivatalossá.

Az okok között a FOTA által kiadott kommüniké a fedezethiányt, illetve a felülvizsgált mandátummal kapcsolatos konszenzushiány említi.

A Forma-1-es csapatok érdekvédelmi szervezetét a mai napit hét F1-es istálló alkotta – a McLaren, a Williams, a Lotus, a Mercedes, a Caterham, a Marussia és a Force India.

A szervezet életében döntő jelentőségű volt, amikor néhány éve a Ferrari, illetve a Red Bull is úgy döntött, nem kíván a továbbiakban részt venni a tömörülés működésében.

A szövetséget még 2008 nyarán hozták létre a királykategória csapatai annak reményében, hogy közös erővel képesek lesznek majd megvédeni saját érdekeiket, és beleszólhatnak a száguldó cirkusz irányításába.