Alonso: A Ferrari nem lehet elégedett

Alonso annak örül, hogy mindkét Ferrari célba ért Melbourne-ben.

Alonso annak örül, hogy mindkét Ferrari célba ért Melbourne-ben.
© Scuderia Ferrari

()Fernando Alonso elmondta, hogy a Ferrari nem lehet elégedett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mutatott teljesítményével, miután az ötödik illetve a nyolcadik helyen fejezte be a vasárnapi megmérettetést.

A kétszeres világbajnok a futam nagy részét Nico Hülkenberg árnyékaként teljesítette, akit csak eltolt kiállásának köszönhetően tudott megelőzni, így került az ötödik helyre.

Csapattársa, Kimi Räikkönen gumiproblémákkal küzdött, miközben a Toro Rosso duójával harcolt. A finn pilóta végül a nyolcadik pozícióban landolt.

„Nem vagyunk elégedettek a mai napon mutatott teljesítményünkkel, így fejlődnünk kell” – mondta Alonso.

„Nem tudtam harcba szállni a McLaren párosával a dobogós helyezésekért, és Kimi a Toro Rosso duója között autózott, miközben 12 hónappal ezelőtt megnyerte ezt a futamot.”

„Azonban ez még csak az első verseny volt. Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a mai napon látottakból. Most csak azt tudjuk, hogy dolgoznunk kell még, amire készen is állunk, hogy két hét múlva erősebb csapatként érkezhessünk meg Malajziába.”

„Vannak aggályaink, de az jó hír, hogy bejfejeztük a versenyt többé kevésbé problémák nélkül. A kiállások nagyon jók voltak, megelőztük Hülkenberget. Vannak pozitív és negatív dolgok, a negatívokon javítanunk kell.”

„Azt gondolom, hogy egy átlagos versenyt futottunk, és folyamatosan pontokat kell szereznünk, amíg egy kicsivel jobb pozícióba nem kerülünk.”