A motorbefagyasztás elhalasztását kéri a Renault

A címvédő Red Bull is sokat szenvedett a motorok miatt a teszteken.

A címvédő Red Bull is sokat szenvedett a motorok miatt a teszteken.
© Red Bull Racing

()Ugyan a Renault főmérnöke, Remi Taffin a bahreini teszt csütörtöki nyitónapját követően úgy fogalmazott, nem jelent problémát számukra az új, V6-os motorok fejlesztéseinek befagyasztása, lapértesülések szerint a francia vállalat mégis a határidő elhalasztását kérte.

A Renault bevallottan komoly hátrányban van a másik két gyártóval, a Mercedesszel és a Ferrarival szemben – nemcsak az új aggregátok megbízhatóságával, hanem azok teljesítményével is komoly problémák voltak az előszezoni teszteken.

Az idő egyre fogytán, nem pusztán azért, mert két hét múlva már Melbourne-ben kell helytállniuk a csapatoknak, hanem azért is, mert az 1,6 literes V6-os motorok homologizációját ma éjfélig meg kell ejteni – a határidő lejártát követően csak a riválisok egyhangú beleegyezésével lehet módosítani az erőforrásokon.

„Ha megnézzük az elmúlt hat-hét évet, mikor egy teljesen új motorral kezdtük meg a szezont, számos probléma fellépett, amit a szabályok betartása mellett meg tudtunk oldani” – mondta Remi Taffin, a Renault főmérnöke még tegnap.

„Ha megnézzük az elmúlt hat évet, azt gondolom, hogy egy olyan V8-as motorral mentünk a végén, ami 95%-ban teljesen más volt, mint amivel az elején elindultunk. Ugyanez lesz a helyzet most is.”

„Holnap leadjuk azt a motort, amivel Melbourne-ben elindulunk, és ha lesznek még problémáink, akkor az elmúlt évekhez hasonlóan, a szabályokat betartva, módosítani fogunk az erőforráson.”

Bár Taffin szavaiból arra lehet következetni, a Renault-nak nem jelent problémáit a mai határidő betartása, az Auto Motor und Sport című német szaklap mégis arról számolt be, a franciák csütörtökön annak elhalasztását kérték.

A Forma-1 csapatai ma délelőtt Bernie Ecclestone-nal, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) egyeztetnek számos kérdésben, a hírek szerint pedig napirendi pontként tárgyalják a Renault kérését is.

A Renault négy csapatot lát el motorokkal a Forma-1-ben

Az F1-es paddockban azt pletykálják, a Renault elnöke, Carlos Ghosn nemrég személyesen találkozott Jean Todttal, a sportot irányító testület elnökével, hogy meggyőzze őt arról, nagyon is komoly a helyzet.

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a francia motorgyártó azt szeretné, ha két-három hónappal kitolnák az új V6-os motorok homologizációjának határidejét.

A Renault jelenleg négy csapatot – a címvédő Red Bullt, a Toro Rossót, a Lotust és a Caterhamet – lát el motorokkal a Forma-1-ben, az előszezoni teszteken pedig világosan kiderült, több időre van szüksége ahhoz, hogy megbízható és versenyképes motort bocsásson partnerei rendelkezésére.

Több időt pedig csak akkor kaphat a gyártó, ha a Stratégiai Munkacsoport ülésén hat istálló (a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari, a McLaren, a Lotus és a Williams), hat FIA-képviselő, és a Formula One Management hat tagja áldását adja erre.