A Mercedesnél aggódnak még a megbízhatóság miatt

Vannak még kérdőjelek a Mercedes-motorok megbízhatóságát illetően.

Vannak még kérdőjelek a Mercedes-motorok megbízhatóságát illetően.
© Mercedes AMG Petronas

()Ugyan bombaformában teljesített a téli tesztidőszakban a Mercedes Forma-1-es csapata, a gárdánál továbbra is visszafogott optimizmussal, némi aggodalommal várják az új szezont.

A Forma-1 csapatai jövő hétvégén már élesben bizonyítanak, hiszen március 14-16. között rendezik az Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben.

A Mercedes-motorral szerelt versenyautók remekeltek a téli teszteken, a német vállalat motorrészlegének vezetője, Andy Cowell azonban elárulta, továbbra is aggódnak az új aggregátok megbízhatósága miatt.

„Óvatosak és megfontoltak vagyunk, megpróbálunk nem mosolyogni a Bahreinben megtett kilométermennyiség után, vagy a teljesítményünk láttán” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„Csak néhány ezredmásodpercig mosolygunk, aztán elkezdtünk gondolkodni, próbálunk megbizonyosodni arról, hogy megértük a különféle kérdéseket. Folyamatos hajtás van, próbáljunk keményebben nyomni a dolgokat, megpróbálunk annyit tanulni, amennyit csak lehet. Szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy minden a helyére kerül, és a lehető legkisebb lesz a kockázat a versenyhétvégén. Lehetetlen megmondani, most mennyire állunk kész.”

„Szóval megvan a lendület Melbourne előtt, de pontosan tudjuk, hogy az utolsó versenyig senki sem lesz megelégedve.”

Cowell kifejtette, számos alkalommal előfordult már a múltban, hogy a téli teszteken látott erőviszonyok nem nyertek megerősítést a szezon első versenyhétvégéjén.

„Gyakran ér bennünket meglepetés Melbourne-ben. A teszteken elő szokott fordulni, hogy bizonyos autók küzdenek azzal, hogy megtegyenek egy versenytávot, de aztán dobogóra állnak az első futamon. Számtalanszor láttunk már ilyet, és újra megtörténhet.”

„Melbourne tehát egy rendkívül izgalmas belépő lesz az új, hibrid Forma-1 világába. Tényleg nem tudom, hogyan alakulnak majd a dolgok.”

A három motorgyártó közül a Mercedes tette meg a legtöbb kilométert a 12 tesztnap során, Cowell szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy sikerült feltárniuk minden problémát.

„Van az a kifejezés, hogy az ördög a részletekben rejlik, de vajon vannak-e olyan részletek, melyeket nem tártunk fel a teszteken? Remélhetőleg ezen részletek többségét sikerült, hiszen azáltal, hogy a Mercedes-motorok majdnem 18 ezer kilométert tettek meg, sok kérdés felmerülhetett.”

„De vajon előjön ilyenkor minden? Soha. Nincs lehetőség arra, hogy feltárjunk minden problémát.”