A Mercedes versenyzői hálásak Brawnnak

Brawn hivatalosan az év végén búcsúzik a Mercedestől.

Brawn hivatalosan az év végén búcsúzik a Mercedestől.
© Daimler AG

()Köszönetet mondtak a Mercedestől az év végén távozó csapatfőnöknek, Ross Brawnnak a brackley-i gárda versenyzői.

A német istálló csütörtökön jelentette be, hogy Brawn december 31-i hatállyal távozik a Mercedestől, feladatkörét a jövőben Toto Wolff és Paddy Lowe veszik át.

A csapat versenyzői, Lewis Hamilton és Nico Rosberg az egyik legnépszerűbb közösségi portálon, a Twitteren fejtették ki érzéseiket a szakember lemondásával kapcsolatban.

„Óriási köszönet Rossnak” – írta Hamilton.

„Egy nagyszerű vezető és tanár volt számomra. Felépítette az alapokat ahhoz, hogy sikeresek lehessünk 2014-ben! Toto és Paddy fantasztikus emberek, és erős vezérei lesznek a csapatnak. Már el is kezdtem tréningezni, és alig várom a 2014-es bajnokságot!”

Csapattársa, Nico Rosberg már 2010 óta együtt dolgozott Brawnnal, ami elmondása szerint óriási élmény volt.

„Nagyszerű volt együtt dolgozni vele. Ő egy nagyszerű vezető, és különleges emlékeket osztottunk meg, például az első győzelmemet, illetve a monacói elsőséget” – fogalmazott a német versenyző.

„A célunk az, hogy az élen legyünk jövőre. Most padlógázzal dolgozunk ezen Paddy-vel és Totóval. Pénteken már megejtjük az üléspróbát is, és elkezdünk dolgozni a szimulátorban.”